A megemlékezésen beszédet mondott Palotai Szilárd a Jobbik Nógrád megyei
elnöke, Megyei Közgyűlés képviselője. Köszönetét fejezte ki: "a városnak, képviselőinek, polgármester úrnak, a művelődési ház munkatársainak és vezetőjének, hogy méltón Szécsény történelmi nagyságához, és nemzeti elkötelezettségünkhöz, befogadták, támogatták Gácsi Péter Jobbik megyei alelnök, és megyei közgyűlési képviselő kezdeményezését, hogy itt loboghasson eme zászló.” „Örömünkre szolgál’ hogy képviselőtestületi döntés értelmében’ Rákóczival és a szabadságharccal kapcsolatos ünnepeken’ a zászlót felvonja a jövőben az önkormányzat. Szécsény és Rákóczi neve összeforrott!"

"Mennyire fontos volna ma is, ha fiataljaink, gyermekeink, ilyen útravalóval indulnának. Ezért nekünk felnőtteknek feladatunk, hogy Rákóczi Ferenc példájával, a szabadságharc nemzetféltő tisztaságával mutassunk utat az utánunk jövő nemzedékeknek, a mai felszínes, értéktelenséget sugárzó világban. Szécsényben különösen nagy lehetőség nyílik erre. Történelmi szerepe miatt a város kellő dicsőséggel, múlttal rendelkezik ehhez a nemzetmegtartó feladathoz."

"Isten az igaz ügyet nem hagyja el. Ez van írva a zászlóra. Rákóczi nem véletlenül választhatta jelmondatául. Szabadságharcunkban a győzelem szinte lehetetlen volt de ő felismerte, hogy az igazi cél nem feltétlenül a ma harcának megnyerése, hanem a nemzet’ és annak vezetőinek mindenkori állhatatos küzdelme, kitartása magyarságáért, és szabadságáért, ezért folytatta a reménytelen küzdelmet. Az életünkben megtehető felelősségünk által ránk ruházott kötelezettségeink teljesítése, mindenkoron feladatunk. Ő megtett mindent, vagyonát, személyes befolyását, tudását, műveltségét áldozta a nemzet oltárán."

"Merítsünk hát nagy elődeink bátorságából, áldozatából, nemzethez hűségéből, hiszen ma is szabadságharc folyik. Ma nem fegyverrel és rabigával pusztítanak minket, ma a kultúránkat, földünket, gazdaságunkat akarják, idegenek, labancok, és kufárok. Láthatatlanok! Pénzhatalmuk és törvényeik mögé bújva sanyargatnak minket, mint Rákóczi nemzetét. Ezért jól véssük az eszünkbe, csak úgy lehet megmaradni ha sohasem adjuk fel, és mindig hiszünk a szebb jövőben, mint ahogy feltétel nélkül hitt fejedelmünk, és hittek kurucaink is ebben. Váljunk méltóvá hőseinkhez, legyenek büszkék ránk, az utókorra, hogy nem hiába ontották vérüket, s ették a rabság és száműzetés kenyerét távol szeretett hazájuktól. Életútjuk figyelmeztet minket, hogy ne legyünk restek, ne válasszuk a könnyebb, gazdagabb, felelőtlenebb tévutat’ ha emberségünk, nemzetünk, kultúránk szabadságunk a tét. Csak azok érdemesek a szabadságra akik meg is küzdenek érte, akik azt megveszik, vagy önként igába hajtják fejüket sosem lesznek szabadok. Ha elfáradunk is, higgyünk mert Isten az igaz ügyet nem hagyja el. Még ha tudjuk is, az út rögös és nehéz, igaz ember ezen az úton jár.

Végezetül mondandóját Rákóczi imasoraival zárta:

„Add, végül, Urunk, legkedvesebb Atyánk, hogy felvétetvén néped kebelébe, rendelésed útjáról le ne térjünk, hanem igazságtételeid őreivé lévén, utunk nyugalomban és békességben vezessen Tehozzád, ki végtelen kegyelmednél fogva azt akartad, hogy kiszabaduljunk a szolgaságból és megváltassunk.”