Folytatódik a közpénzek osztogatása.

|

Folytatódik a közpénzek osztogatása.

 

 
    A salgótarjániak, bízva a FIDESZ bölcsesség és igazságérzetében,meggyőző fölénnyel 2010-ben újra Székiné Dr. Sztrémi Melindát
választották polgármesternek. A választással biztosították a Fidesz testületi többségét is. Mint kiderült, a testület 2010. Október 03.-án
szinte egyhangúlag Székiné Dr. Sztrémi Melinda részére, a több mint 1,5 milliós havi jövedelmén túl megszavazott 130 ezer Ft/hó összegű
életbiztosítást, egy hivatali gépjármű, bel és külföldi, hivatalos és magáncélú használatát, továbbá egy előfizetéses telefont, tisztsége
ellátásának időtartamára.Az önkormányzati választáson a Jobbik salgótarjáni alapszervezete, a párton belül szervezett puccskísérlet miatt nem tudott képviselőt
bejuttatni a képviselő testületbe. A testületi ülésen résztvevő szocialista ellenzéknek úgy látszik nem állt érdekében nyilvánosságra hozni a közpénz osztogatást,
most a nyilvánosságra kerülés után viszont fölháborítónak tartják az ügyet. Figyelembe véve, hogy 2006 és 2010 között már Fidesz városvezetés volt,
egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a választók ismét rosszul döntöttek.
                      - Elszámoltatás csak mutatóban valósul meg.
                      - A munkanélküliség 20% fölötti.
                      - A közműdíjak országosan is a legmagasabbak között vannak.
                      - Egyre nő a szegénység, a város egyre inkább életképtelenné válik.
                      - Munkahelyek nem létesülnek, csak megszünnek, stb.
A Jobbik keresi módját, hogy a jelenlegi rossz várospolitika irányát jobbra változtassa, ehhez minden városszerető embernek civil és egyéb szervezeteknek szövetséget
ajánl.
                           Salgótarján, Február 26.
                                                                            Jobbik Magyarországért Mozgalom
                                                                                 Salgótarjáni Alapszervezete

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...