ALKOTMÁNYOZNÁNK, DE HAZÁT ÁRULNAK…

|

 

 

2011. március 28-án Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke az Országgyűlésben az alábbiakat mondta:

 

„Jóformán nincs olyan, aki ne értene egyet azzal, hogy szükségünk van a nemzeti vagyon, azon belül is a termőföld, a vízkészlet alkotmányos védelmére. A magyarok minden eddiginél hangosabban és határozottabban megüzenték, hogy Magyarország nem eladó, a magyar föld és a magyar víz nem eladó, sem most, sem később.”

 

Államférfihez méltó beszéd volt.

 

Következett a valóság a parlamentben.

Az erre vonatkozó rész kimaradta az alaptörvényből.

A JOBBIK képviselő csoportja a földre és a vízre vonatkozó módosító javaslatát, ezek védelme érdekében benyújtotta az Országgyűlésnek.

A képviselőcsoport az elfogadásra név szerinti szavazást kért. A demokráciát semmibe véve a kormánypárti képviselőcsoport, érvényesítve a frakció fegyelmet, a javaslatot egyhangúlag leszavazta, azt csak a jobbikos, és független képviselők fogadták el.

Az indoklás az volt, hogy az uniós törvény felsőbbrendű.

Magyarul alkotmányosan nem biztosították a föld és a víz védelmét, ami ismét felér a hazaárulással, kenyéradó gazdájuk kiszolgálásával.

Valamennyi igaz magyar embernek ki kell nyilvánítania egyértelmű véleményét hazája védelmében és országgyűlési képviselőinken keresztül követelni a hatalmon lévőktől, hogy a nemzetárulás útjáról térjenek vissza a nemzetmentő politikához, vagy adják vissza mandátumukat.

Tudtukra kell adni, hogy 21 év nemzetáruló politikájuk eredménye, hogy ma gyarmati sorban élünk.

-          A gyarmatosító olcsó nyersanyag és munkaerőforrásnak használ, másrészt piacnak saját feldolgozott árui (Európa szemete) részére.

-          Kialakította a helyi helytartó (áruló) réteget, amely a gyarmatosító kiszolgálása révén élvezi annak előnyeit.

-          Ez a rendszer a globalizáció, a felsőbb rendű liberális gazdaság ideológiájával igazolja létét.

-          A cél mindig a legnagyobb mérvű kizsákmányolás, az anarchia, az emberek egymással való szembefordítása, végső soron az ellehetetlenítésükkel, hitvesztésükkel az önpusztulásuk elősegítése.

 

Meg kell értetnünk az emberekkel, hogy le kell váltani ezt az áruló helytartói réteget, vissza kell nyernünk függetlenségünket, haladéktalanul meg kell kezdeni a hazai gazdaság újraszervezését.

Ezekhez meg kell találnunk a tenni akaró igaz, magyar embereket.

Összefogva véghezvinni az elmaradt rendszerváltást.

 

Salgótarján, 2011. április 15.

 

 

Adjon az Isten szebb jövőt!

 

Kovács Zoltán

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...