Erre emlékezünk ezen a szomorú napon.

Szánjunk pár percet a nagyszerű hősök emlékének.
 

  

                     

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az aradi vértanúk

 

A szabadságharc leverése után 1849 szeptemberének végén összeült a haditörvényszék.

A tizenhárom tábornokot felségsértés címén halálra ítélték.

Az ítéletet kimondták, de teltek-múltak a napok, és a végrehajtásról nem esett szó. A családtagok már abban bíztak, hogy Ferenc József kegyelmet ad az elítélteknek.

Október 6-án a pesti Újépület falánál főbe lőtték Batthyány Lajos volt miniszterelnököt. Az aradi várban pedig különleges intézkedésekkel készítették elő a kivégzést. Ezerháromszáz katonát éles töltéssel láttak el, éjjel kettőzött őrcsapatok jártak fel és alá, hajnalban az egész őrség fegyvert ragadott. 

A tábornokok vigasztalására lelkészeket küldtek, de inkább őket vigasztalták az elítéltek: a papok sírva léptek be hozzájuk.

Gyalogmenetben kísérték a tábornokokat a kivégzés helyére. Egyedül Damjanich és Sujánszky lelkész ült parasztszekéren, a tábornok szivarozott, éppen elszívott egy szivart, mikor az akasztófákhoz értek. 

Útközben azt mondta Sujánszky tisztelendő úrnak:

- Csak legalább Kossuthot óvja meg az Isten a mi sorsunktól, így legalább marad némi remény, hogy hazánknak még egyszer fölvirrad!

Négy tábornokot főbelövésre ítéltek - kilenc akasztófa állt a vesztőhelyen.

Először Pöltenberg előtt állt meg a porkoláb.

- Kérem, kapitány úr! (mindenkit azon a rangon szólított, amelyet egykor a császári seregben viselt).

Pöltenberg egy percnyi halasztást kért, odalépett Damjanichhoz, és megszorította a kezét. Damjanich azt mondta neki:

- Isten veled, barátom! - S azzal megcsókolta.

Egymás után léptek a tábornokok Damjanichhoz, mindenki búcsút vett tőle.

Amikor Leiningenre került a sor, ő engedélyt kért a vezénylő őrnagytól, hogy a legénységhez szólhasson. 

- No, hát szóljon, de röviden!

A harmincéves ifjú most is honvéd tábornoki egyenruhát viselt, csengő hangon megszólalt, és német nyelven ezt mondta:

- Felőlem azt a hírt terjesztik egyesek, hogy én Buda felszabadításakor osztrák tiszteket meggyilkoltattam volna. Nekem nem áll módomban más védekezés, ezért itt az utolsó percben, Isten szabad ege alatt a jelenlevők előtt kijelentem, hogy ez a rólam terjesztett hír aljas rágalom!

Ezután társaihoz fordult, és azt mondta nekik:

- Isten veletek, bajtársak! Nemsokára egy más, igazabb bíró előtt állunk, ő igazságosan ítél majd fölöttünk. 

Damjanich már csak Vécsey Károly tábornoktól búcsúzhat el, akit utolsónak hagytak, mert a délvidéki hadsereg megtartásáért rá különösen haragudtak. 

- Éljen a haza! - kiáltotta Damjanich. Ez volt az utolsó szava. Vécsey körülnézett, nem volt kitől elbúcsúznia.

Ekkor odalépett Damjanich tábornokhoz, és megcsókolta a kezét.

Mihelyt a katonaság elvonult, és a közlekedést helyreállították, ezrével zarándokolt a nép a kivégzés helyére. 

"Arad pedig a magyar Golgota" - írta Kossuth, mert a szabadságharc mártírjai is új hitet öntöttek a hazafiak szívébe. 

Lengyel Dénes nyomán

 

 

AZ ARADI TIZENHÁROM. 

 

Döbbenet volt az ország lelke akkor, 
Egyetlen sóhaj morajlott tova, 
Mint vészes rianás, gáttörő tavaszkor, 
Úgy dübörgött Kossuth nagy kora. 
Vijjongva szállt a zord halálmadár, 
Mint pokolból szabadult szörnyű rém: 
Sötétség lett urrá e szent hazán, 
Mert Világosnál kialudott a fény. 
Egy jajszó sikoltott a honfiszájon_ 
Az aradi Tizenhárom!.... 

 

Az Óriás, ki lelke tűzborával 
Tízmillió magyart harci lázba vert, 
Lángajkára fagyott utolsó dalával 
Már Mars hadisten kebelén pihent... 
Nem pergetett már riadót koboz szava, 
Elnémultak pacsirták és sasok, 
De égre zúgott a holt Petőfi sóhaja, 
Mint üllőn csengő, villámló vasok 
S végig dörögte a  vérszagú világon: 
Az aradi Tizenhárom!.... 

 

Egy szó jajdult csak a meghőkölt világon  - 
Még a kancsukás cár is felnyögött - 
A frank, a belga, német és angol határon 
Kegyelmet követelt a Titán-Száműzött. 
Döblingbe űzött börtön posztján 
Gyilkos tollával a Legnagyobb Magyar, 
Mint ketrecbe láncolt fenséges oroszlán, 
Ki kétségbeesetten saját husába mar, 
A boltra írta:  -  mint gyújtó, égi járom: 
Az aradi Tizenhárom!..... 

  

Öklét rázta a Becsület szava, 
A Jog, Igazság, Szeretet felordított, 
Kegyelmet kért a félvilág maga, 
Ám a győző halálharangot kondított. 
S az őrült ördög, a fattyúvérű rém,   
A hesseni herceg szerelem fia. 
Hóhér - Haynau, kinek gyilkolás volt a kéj, 
Akarta, hogy vérben égjen Hunnia 
És fennakadt a szörnyű vérvádon: 
Az aradi Tizenhárom!... 

 

A döbbenet tépett milljó szív-eret, 
Egyetlen sóhaj morajlott tova: 
De nem mozdult meg a lelkiismeret. 
S a hősöknek meg kellett halnia! 
És meghaltak, dicsőn, mint az istenek... 
Életük munkája: történelem. 
Nevük tizmillió magyar szívben remeg 
S élni fog, amig csak egy magyar terem! 
Dicsőségük zsoltár a honfiszájon: 
Örökké él az aradi Tizenhárom!...  

Kerecseny János